6 egyesület 52 versenyzőjének részvételével - többek szerint - ideális helyszínen rendeztük a 2010-es versenyévad utolsó versenyét.
A viszonylag kevés nevező arra a következtetésre juttatot bennünket, hogy egynapos versenyt rendezzünk, amelynek igen feszes volt a programja.
Többkörös, előzetes egyezetésnek köszönhetően sikerült egy minden egyesület részére elfogadható sorrendet összeállítanunk, bár be kell vallanunk, hogy - bár mi is nagyon elfáradtunk - a lovaknak igazi megpróbáltatás volt az egy napba sűrített verseny.
Kora reggel - az állatorvosi szemle után - a Seniorok kezdték a megmérettetést, hisz nekik 3 fordulóban kellett bizonyítaniuk.
A program igazi kihívást jelentett a bírók, s írnokok számára is, hisz egy-egy befutás alkalmával több kategória versenyzői szerepeltek a körön.
A kötelezők és a Seniorok technikai kűrje után, az ebédszünetben, táncbemutatóval dobtuk fel a várakozást, majd a U és C kategória műlovas kűrjei következtek.
A délutánt a csapatversenyek, a Junior és a B kategória kűrjei, majd a PDD kűrők zárták.
Eredményhirdetés előtt vezetőedzőnk Hajagos László tanítványai mutattak be egy igen színvonalas erő artistagyakorlatot, ami minden vendégünk elismerését kiváltotta.
A verseny és a nap zárásaként, az erdeményhirdetésre került sor, amelyen az alábbi éremtáblázat szerint hirdettünk végeredményt:
Egyesület | Arany | Ezüst | Bronz |
PHLSE | 4 | 4 | 2 |
SZLSE | 5 | 1 | 2 |
BLK | 2 | 2 | 1 |
MPSZSM | 1 | 2 | 2 |
LSC | 1 |
Szakosztályunk versenyzői nyerték az U1, az U2, a Junior és az Utánpótlás csapat (igaz itt egyedül indultunk) kategóriát.
Nagyon értékes helyezés Réku Senior kategóriában elért bronzérme is (ebben a kategóriában ez volt a második versenye).
Ezúton is köszönjük edzőink, futószárazóink felkészítő munkáját, s gratulálunk versenyzőink remek eredményeihez.
Köszönettel tartozunk Andor Ákosnak (a Bellandor lovarda egyik tulajdonosa), amiért ezt a nagyszerű helyszínt a rendelkezésünkre bocsátotta, valamint a Sopron Bank Burgenlandnak és az Optisoft Zrt-nek, versenyünk szponzorálásáért.